Érd Baseball és Softball Club

Az Érd Pirates az idei első teremtorna győztese

Idén új téli teremtorna helyszínt avattunk, a Vasas Sporttelep sátorral fedett műfüves pályája adott otthont rendezvényünkek. A 40×40 m-es területen 20 m-es bázistávolsággal kialakított pályán remek csatákat láthatott a szülőkből álló lelkes közönség, a srácok kitettek magukért a pályán, nagyszerű meccseket játszottak vasárnap délután.

Pirates és Giants

A tornára végül hat csapat nevezett, őket két csoportba osztottuk. Az „alapszakaszban” csoporton belül mindenki játszott mindenkivel egy mérkőzést, majd következtek az elődöntők és helyosztók. A mérkőzések 24 percig tartottak futó óra mellett mindkét csapat 2×6 percet támadhatott. Pontot szerezni védekezésben és támadásban is lehetett, a támadók nem csak a hazaérkező játékosok után, hanem az ütésből futott bázisokért is kaptak pontot, a védelem pedig minden kieső után pontot szerzett.

Az A-csoportban az Érd Pirates I., az Óbuda Brick Factory és Szentendre Sleepwalkers küzdött a továbbjutásért. A tornát az Érd I. – Óbuda meccs nyitotta, mely nagy arányú Érd győzelmet hozott. A másik két meccsen szorosabb eredmények születtek, az Óbuda 7 ponttal, az Érd pedig 5 ponttal győzte le a Szentendrét. Első helyen így Érd, másodikként az Óbuda Brick Factory lépett tovább.

A B-csoportban a Jánossomorja magabiztosan 30 pont különbséggel lépett túl ellenfelein, egyértelműen a torna favoritjaivá váltak. A csoport második helyéért az Astros és az Érd Pirates II. küzdött és végül utóbbi kerekedett felül 50:42 arányban.

Az első elődöntőt az Óbuda játszotta a Jánossomorja ellen. Dávid és Góliát… A meccs elején el is húztak az esélyesebb jánosiak, de Szuhi Levente homerunja partiban tartotta a téglagyári ifjakat. A meccs második felében ismét ellépett a Rascals, majd felzárkózott Óbuda, de a Rascalsé volt az utolsó támadási lehetőség is. Ám az óbudiak hihetetlen védekezést produkáltak, hiba nélkül játszva gyűjtögették a pontokat és a lefújás pillanatába egyetlen pontocskával 50:49 arányban nyerték meg az elődöntőt.

A másik ágon a két érdi alakulat csapott össze, szoros első játékrész után az Érd I. már hengerelt és magabiztos 20 pontos előnyt gyűjtve harcolta ki a döntőbe jutást.

Az 5-6. helyért zajló helyosztón a két nyeretlen csapat parázs csatát vívott, felváltva vezettek 1-2 ponttal a csapatok, de a célegyenesben az ifjú alvajáróknak jött ki jobban a lépés és végül 43:30 arányban győztek az Astros ellen.

A Jánossomorja – Érd2 bronzcsatában a jánosiakon még érezni lehetett az elődöntő sokkhatását, a korábbi átlag 60-70 pontjuk helyett most csak 35-ig jutottak, de ez épp elégnek bizonyult a bronzéremhez, mert ellenfelük csak 32 pontot szerzett.

A döntőben ismét találkozott a Kalózok és a Téglagyáriak. Kapaszkodott az Óbuda, sokkal összeszedettebben játszott a Brick Factory, az Érd nem tudott meglépni, sőt nem egyszer előnybe került az Óbuda. Nyoma sem volt az első meccsük harminc pontos különbségének, végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Végül egy óbudai védelmi megingást kihasználva a meccs utolsó harmadában az Érd jelentősebb 10 pontos előnyt szerzett és ezt meg is őrizték a meccs végéig.

Így a Fáy utcai Serdülő Teremtorna Bajnoka az Érd Pirates I. lett.

Gratulálunk minden résztvevőnek, folytatás Nagykovácsiban februárban és ősszel reményeink szerint rendszeresen a Fáy utcában!

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Scroll to Top