Érd Baseball és Softball Club

Érd Pirates Nemzeti Serdülő Bajnokscapat

Serdülő Nemzeti Bajnokcsapat

A 2010-es évben az érdi baseball sportban egy új fejezet nyitólapjai íródtak meg. Három csapatunk is résztvevője volt a bajnoki döntők összecsapásainak. Október 3-án a Serdülő Döntővel kezdődött. Az érdi Kalózokat a Magyar Kupa Döntőjében elszenvedett vereségért a visszavágás lehetőségének reménye fűtötte a Mikepércs Mosquitos csapata ellen. A mérkőzés pénzfeldobással kezdődött. Ez kedvezett a Mikepércs Mosquitos csapatának, így ők lettek a hazai csapat.

14.00-kor nagy siker volt a kezdő dobás. Belinszky Krisztina végezte el, aki három súlycsoportban hat világbajnoki övvel rendelkező profi bokszvilágbajnok. A mérkőzés első három játékrészében az érdi Kalózok kaptak jobban lábra, a jó védekezés, a szép ütések és a jó futásteljesítmény révén már 7:0-ra is vezettek. A Mosquitos csapata mindent megpróbált a felzárkózásra. A dobó és elkapó játékosok cseréje után el is kezdték a pontgyűjtést a negyedik-ötödik játékrészben. Ám ekkor az utolsó két játékrészre az érdi csapat vezetése élén Terry Lingenhoel vezetőedzővel új taktikát dolgozott ki, amit a játékosok maradéktalanul végrehajtottak. Ennek eredményeképpen az Érd Pirates csapata 16.15-kor Magyar Serdülő Baseball bajnok lett.

Serdülő Bajnok
Hajrá Pirates!

Érd Pirates – Mikepércs Mosquitos 12:9

Visszavágtunk a három héttel azelőtti vereségért. A díjátadó ünnepségen minden csapatnak a jól megérdemelt kupákat Vámos Attila a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség elnöke adta át.

Vári Gergő az érdi csapat kapitánya büszkén emelte az ég felé az első helyért járó serleget. Ezzel az eredménnyel a Pirates csapata feltette a koronát az egész évi szereplésére és áldozatos munkájára.

Október 9-10. NB III-as Döntő. Ezek a mérkőzések vereséggel záródtak az Érd Pioneers csapata számára, így második helyezéssel kellett beérni az NB III-as Bajnokságban. De ez az eredmény is pozitív előjelű a 2009. évi hatodik helyhez képest.

2010. október 17-én játszották le a csapatok az NB II-es Magyar Baseball Bajnokság három mérkőzésből álló döntőjének második és harmadik mérkőzését. A mérkőzések helyszíne Érd-Ófalui baseball pálya (Érd-Ófalu, Mecset utca végén). A döntő első összecsapását október 9-én a Hungarian Astros csapata nyerte 17:15-re az Érd Aeros csapata ellen. Október 17-én 11.00-kor vette kezdetét a mérkőzés sorozat második összecsapása. A kezdő dobást Sárosi Péter az ÉTV Kft. gazdasági igazgatója végezte el. Ezen a találkozón az Érd Aeros csapata végig vezetve, magabiztos 14:8-as győzelmet aratott. A harmadik, mindent eldöntő összecsapáson 14.45-kor indult útjára a labda. Ezen a találkozón a nagyobb akarás és a jobb összpontosítás győzött, Érd Aeros-Hungarian Astros 10:0. Ezzel a győzelemmel jogosultságot szereztünk az NB I-es osztályozó mérkőzések lejátszásához. Nagy reménységünk, hogy ezeket a találkozókat is sikeresen tudhatjuk majd magunk mögött és akkor új korszak kezdődhet az érdi baseball életben.

Hajrá Érd!!!!

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Scroll to Top