2010. szeptember 11-12-én Debrecenben került megrendezésre a Baseball Serdülő Magyar Kupa Négyes döntője. A résztvevő csapatok Debrecen Tigerkids, Mikepércs Mosquitos, Érd Pirates, Jánossomorja Rascals Jr.
Szeptember 11-én szombaton került sor az elődöntőkre. Az első elődöntőt a Debrecen Tigerkids a Mikepércs Mosquitos ellen vívta. Az első két játékrészben A Mosquitos csapata 5 hazafutás előnyre tett szert. A következő két játékrészben a Tigerkids csapata szervezett támadásokkal kiegyenlített. Az 5-6. játékrészben győzött a nagyobb rutin és a tapasztalat és a Mosquitos csapata biztosan nyerte a mérkőzést. A második elődöntő mérkőzést a Jánossomarja Rascals Jr. és az Érd Pirates csapata vívta. Ezt a mérkőzést az Érd Pirates csapata elejétől a végéig biztosan vezetve 5 hazafutás különbséggel nyerte. A vasárnapi küzdelmeket a harmadik hely eléréséért rendezett mérkőzéssel kezdték, amelyet a Debrecen Tigerkids és a Jánossomorja Racals Jr. csapata vívott. A mérkőzés első három játékrészében úgy nézett ki, hogy meglepetés születik, hisz a Jánossomorja már 9 hazafutási előnnyel is vezetett. Ám a Debrecen Tigerkids csapata ismét bizonyított és végül biztosan nyerte ezt a mérkőzést. A mérkőzéshez hozzátartózik, hogy a Jánossomorja csapatában többen is megsérültek. A délutáni döntő mérkőzésre a Mikepércs Mosquitos csapatának és az Érd Pirates csapatának játékosai futottak ki a pályára. A mérkőzés érdi előnnyel kezdődött, ám a Mosquitos a mérkőzés kétharmadára jelentősen megfordította az állást (10 hazafutásnyi előnyre tettek szert). Az utolsó harmadban az Érd Pirates csapatának sikerült előbb kiegyenlítenie, majd megfordítani az állást, de a legutolsó visszatámadásnál a Mosquitos csapata mégis egy hazafutásnyi előnnyel 20:19-re megnyerte a mérkőzést. Az Érd Pirates serdülő csapatának fennállása óta a harmadik helyezések után ez a második a hely a legnagyobb sikere.
A döntő legszebb pillanata a díj átadó ünnepség volt ahol is az érdi játékosok nyakába akasztották a második hely ért járó ezüst érmet és magasba emelhetek egy nagyon szép serleget, és külön díj ként meg kapták a legjobb külső védő játékért járó kupát is.
A serdülő bajnokság jövő heti hírei. Szeptember 25-26-án itt Érden kerül megrendezésre a Serdülő Magyar Bajnokság Négyes Döntője.