Mit lehet csinálni egy júniusi kedden és szerdán, amikor éppen kitört a nagy szünidő és srácaink vagy valamilyen táborban, esetleg nagyszülőknél vagy otthon próbálják túlélni a rájuk szakadt nagy vakációt? A helyzet nekünk szülőknek is új, mégha évente ismétlődik is…
Nos, lehet például dolgozni – de erről nem születne írás, hiszen az év vagy’ 250 napján ezt csináljuk.
Esetleg lehet pecázni – de a halak napközben inkább pihennek… ráadásul idén június 17-18 különösen melegre sikeredett!
Persze nyilvánvaló, hogy a címben is említett edzőképzés is lehet alternatíva, már azoknak persze, akiknek sikerült jelentkezni. Nekem sikerült, és bizony nagyon nem bántam meg! J
Terry Lingenhoel invitálására két oldalról érkeztünk mi résztvevők Érdre: egyrész hazai baseball versenyzők, edzők, szakvezetők és érdeklődő szülők, körülbelül 18-20-an; másrészt az Egyesült Államokból olyan edzők érkeztek akik a baseballal napi szinten kapcsolatban vannak, kisebb-nagyobb csapatokat és gyerekeket edzenek.
A rövid ismerkedés után rátértünk a “tananyag” elsajátítására: gyakorlatilag minden átmenet nélkül a pályán találtuk magunkat, ahol igen intenzív edzésprogramot kaptunk. J
Természetesen különféle bemelegítő gyakorlatokkal kezdtünk, kihasználva nemcsak a lábainkat és izmainkat, hanem különféle segédeszközöket is, melyeket a csapat orvosa, Kara Taylor mutatott be. Csak később jöttünk rá, hogy bizony nagyon is elkelt az alapos bemelegítés…
Ezekután elkezdtük a különböző posztokhoz szükséges mozdulatok gyakorlását: infield, outfield, pitcher és ütés valamint catcher mozgások. Négy csoportot alkottunk, így vetésforgóban gyakorolhattunk mindent. Minden állomáson legalább 25-30 percig lehetett elsajátítatni azokat az edzői mozgásformákat amelyek szükségesek a srácaink felügyeletéhez és segítéséhez. Mire mindenhol végeztünk, már el is telt a délután fele… L Egy rövid pihenő után irány a pálya. Két csapatot alkottunk és coach Pete irányításával meccs-szituációkat gyakoroltunk: futó egyesen, játék a kettesre majd egyesre; futó kettesen, játék a hármasra vagy egyesre, ésígytovább… Hamar eltelt az első nap: intenzív és hasznos volt!
Másnap reggel a sportsérülésekkel, azok felismerésével és kezelésével kezdtünk. Kara rendkívül részletesen, saját példákkal is illusztrálva mesélt a különböző sportsérülések kialakulásáról és lehetséséges kezeléséről. Majd az egyik érdi játékos egyébként is sérült bokáján a gyakorlatban is megmutatta hogyan kell megfelelően rögzíteni a kificamodott bokát. Egy rövid ebédszünet után a délután első felében egy olyan rendszert láthattunk és gyakorolhattunk, amelyben 1 edző felügyeli mind a négy helyszínt, ahol mi gyakoroltunk. És a végére a meglepetés csattanó: hamarosan szállingózni kezdtek az Érd majors játékosai, és mi újdonsult “coach”-ok tarthattunk számukra a szerdai edzést, felhasználva mindazt, amit az előző két napban tanultunk. Szerinten nagyszerű volt!
Az életben kevés dolog biztos… azonban, ha jövőre lesz hasonló képzés, én biztosan megyek! J
Köszönet Terry-nek és Suzanne-nek a szervezésért, a tolmácsolásért és a lehetőségért!
Vass Gábor