Érd Baseball és Softball Club

A sportág alapjai már megvannak

Baseball. Az észak-amerikaiak kedvenc játékát a rendszerváltás után egy misszionárius honosította meg Magyarországon

Még az érdi rendőröknek is el kellett gondolkodniuk, amikor arról érdeklődtünk, hogy merre található a baseballpálya. De aztán nagyjából megmutatták a helyes irányt, és a minarettől egy labdahajításnyira meg is találtuk a kivénhedt futballpályán dobáló és ütő gyerekeket.

Az érdi pálya szélén, a kerítés mellett a klub elnöke, Lingenhoel Terry, bent, a pályán pedig az edző, Johnson Duncan irányította az edzést. Próbáltuk megfejteni, mi miért történik, s közben Lingenhoel Terryvel beszélgettünk. Egyebek mellett elmondta, huszonegy éve érkezett Magyarországra egy keresztény alapítvány misszionáriusaként, és manapság is, ha éppen nem a baseballcsapatot irányítja, szervezi, akkor az alapítvány egyik szószólója, s abból él, hogy amerikai honfitársai anyagilag támogatják őt és családját. Ha pedig már Magyarországon telepedtek le, akkor természetes, hogy mint egykori baseballjátékos ő is igyekezett lerakni a sportág itteni alapjait. Azt mondta, nem könnyű, mert bár a magyar gyerekek nagyon tanulékonyak, a baj az, hogy sem ők, sem a szü­leik nem látják a baseball jövőjét Magyarországon. Azért Terry úr optimista, mert úgy látja, hogy lassú, de pozitív változás tapasztalható.

Egyre többen hozzák gyermekeiket az érdi sporttelepre.

A klub elnöke olyan lelkesedéssel beszélt a baseballról, és mutatta be az alapvető fogásokat, hogy legszívesebben magam is a kezembe kaptam volna az ütőt, amelyet eddig legfeljebb úgy ismertem, mint amellyel rosszfiúk pénzt hajtanak be vagy éppen félholtra püfölik egymást.

A legelső, meghirdetett toborzójukon hetvenen jelentkeztek, tíztől ötvenévesig, ám a baseballban állítólag a kor nem igazán számít. Terryék elkezdték tanítani az állítólag nem túl bonyolult szabályokat, és rá egy évre már egy felnőtt csapattal, egy női és egy serdülőgárdával neveztek be a bajnokságba. Talán nem mellékes, hogy Magyarországon ma tizenhét baseballegyesület van Jánossomorjától Debrecenen át Hódmezővásárhelyig. Az első osztályban négy, a másod- és a harmadosztályban pedig nyolc-nyolc klub szerepel.

Terry úr büszke arra, hogy náluk öt korcsoportban kilenc csapatuk van, és hogy Amerikából nagyon jó edzőket sikerült Érdre csábítaniuk. Hálásak a város polgármesterének, aki a pályahiányt úgy oldotta meg, hogy az egykori futballpályát huszonöt évre ingyen a baseballosok rendelkezésére bocsátotta.

Terry úr nem kerget rózsaszínű álmokat. Azt mondta, nem hiszi, hogy Magyarországon is nagy karriert fut be az Amerikában népszerű sportág, de arra mindenképpen jó, hogy a mozogni vágyók minden porcikáját megdolgoztassa. Na és a gyerekek. Értük érdemes mindent megtenni. Lelkesek, hálásak, sokan – mint például a Sárbogárdról járó, tízéves Kottán Béla – hetente többször is nagy utat tesznek meg a baseballért. Ők még talán viszik valamire.

 

Burkovits Ferenc

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Scroll to Top